Közgazdász, üzletfejlesztési szakértő, a Shoprenter ügyvezetője 2022 óta. Több mint hét éves e-kereskedelmi tapasztalattal vezetett olyan fontos fejlesztéseket, mint a Shoprenter Go, a Google Ads by Shoprenter és a termékelőfizetés. Korábban partnerkapcsolatokért, értékesítésért és új üzletágak építéséért felelt, emellett az Innonic Group operatív vezetőjeként startup befektetésekkel foglalkozott. Szenvedélye az értékalapú üzleti modellek építése, emellett aktív szereplője a debreceni vállalkozói és közösségi életnek.
Számunkra az Ecommerce Expo az év legkülönlegesebb programja, hiszen itt találkozik és ünnepel együtt a szakmánk. Ide időzítjük a legnagyobb bejelentéseinket, olyan fejlesztéseket, amiken régóta dolgozunk. Idén is hozunk egy csokorral: lesz új rendszersablon, támogatjuk a nemzetközi piacra lépést, és hozunk olyan fejlesztéseket, amelyekkel az AI erejét tudjuk használni a webshopunkban.
Idén harmadjára adjuk át a Példakép díjat olyan kereskedőknek, akik rengeteget tettek a magyar ekereskedelmi ökoszisztémáért. Egyrészt webáruházuk kiemelkedik a saját iparágukon belül, másrészt ő maguk is foglalkoznak mentorálással, támogatják kereskedő társaikat. Szerintünk ők méltón viselhetik a Példakép kitüntetést, mert utat mutatnak a piacon, példaképek a fejlődésben, stratégiában, megvalósításban egyaránt.
Ipsits Anita és márkája, a Szafi, egy nagyon tudatos hazai építkezésen van túl. Saját gyártás a legmagasabb minőségben, egyszerre B2B és B2C értékesítés is, online több webshoppal, és offline bolthálózattal. A 2026-os stratégiájuk részeként pedig már a nemzetközi piacra lépnek. Erről az útról beszélget Anita és Rab Máté, a Shoprenter ügyvezetője a színpadon, feltárva rengeteg tanulságot és tapasztalatot, amiből érdemes tanulni.
Tavaly pont az Ecommerce Expon indult el a Shoprenter új kezdeményezése, ahol a Top30 kereskedőjét egy zártkörű beszélgetésre hívták meg. Az idei beszélgetésen Egerszegi Krisztián, a MiniCRM nemrég exitelt tulajdonosa, a Cégépítők podcast házigazdája, valamint Rab Máté, a Shoprenter ügyvezetője fognak érinteni több témát, és lehetőség lesz közvetlenül is kérdezni Krisztiántól.
Ne hagyd ki az év legnagyobb e-kereskedelmi rendezvényét!