Barion Pixel

Nemzetközi kereskedelem 2026-ban: így lépnek külföldre a magyar webshopok (konkrét példákkal)

nemzetközi kereskedelem 2026

Mi is részt vettünk a február 4-ei Marketplace&Cross-border Summit-on, ahol kíváncsiak voltunk arra, hogyan állnak jelenleg a magyar webshopok a nemzetközi kereskedelemmel.

Az a tapasztalat, hogy egyre több hazai webáruház nyit a külföldi piacok felé, ahonnan a bevételük egyre nagyobb százalékát szerzik. Két konkrét példával megmutatjuk, hová és hogyan terjeszkednek, valamint azt is, hogyan vágj bele te is.

A bevétel 84%-a külföldről

A 2018-ban indult JPK Trading Kft., melynek elsődleges profilja a Cosori forrólevegős sütő, ma már többmilliárdos forgalmat generál évente, és ennek jelentős részét külföldről szerzi. 

Az induláskor még csak hazánkban kezdték el a termékek értékesítését, de azóta már a lengyel, a román, a cseh és a szlovák piacon is jelen vannak. A bevételüknek csupán 16%-át teszi ki a magyarországi értékesítés, emellett jelentősen domináns a lengyel piac (a forgalom 70%-a innen jön)

Természetesen számukra sem volt zökkenőmentes a külföldi terjeszkedés, a legnagyobb kudarcuk a szerbiai expanzió volt, melyhez egy külön szerb céget is alapítottak, de a túl magas opportunity cost miatt végül meghiúsult ez a terjeszkedés.

A Cosori tanácsa: Siessen az, aki külföldre terjeszkedne webshopjával!

Románia – kevésbé telített piac, nagyobb növekedési lehetőséggel

A szintén milliárdos forgalmú Lumenet sem korlátozta be magát a magyar piacra. Pár hónapja elkezdték Romániában is az értékesítést. 

Miért pont Románia?

  • közel van
  • nagyon hasonló a piac
  • kevésbé telített
  • nagyobb növekedési lehetőség

Limitált költségvetéssel vágtak bele a terjeszkedésbe, elsősorban PPC kampányokkal (Google Shopping) érik el a vevőket. A minimális hirdetési büdzsé ellenére már most nagyon jó eredményeket tapasztalnak. 

A Lumenet tanácsa: Mindenképp vágjon bele az, aki gondolkozik a nemzetközi terjeszkedésen!

Legfontosabb szempontok a külföldi terjeszkedéshez

Az eseményen Kosztovics Csaba, a Shoprenter Key Account Manager-e gyűjtötte össze azokat a kihagyhatatlan lépéseket, amelyeken mindenképp végig kell menni ahhoz, hogy sikeres legyen a nemzetközi terjeszkedés.

Mutatjuk, miket kell mérlegelned, és milyen teendőid lesznek az expanzióval:

1. Kereslet

  • Piaci igény: ha nincs rá valós kereslet, a legjobb webshop sem fog eladni
  • Helyi trendek: ami itthon működik, máshol lehet, hogy irreleváns
  • Versenytársak kínálata: megmutatja, mennyire telített a piac és milyen áron adnak

2. Szállítás

  • Szállítási költség: közvetlenül befolyásolja a profitot és a vásárlási hajlandóságot
  • Futárszolgálatok: nem minden országban ugyanaz a szolgáltató működik jól
  • Szállítási idő: a túl hosszú kézbesítési idő könnyen kosárelhagyáshoz vezet

3. Magyarázhatóság

  • Nyelvi érthetőség: ha a vevő nem érti, mit kap, nem fog vásárolni
  • Fordítás minősége: a rossz fordítás rontja a bizalmat és az eladásokat
  • Kulturális kontextus: a helyi szokások és kifejezések befolyásolják az üzenet hatását

4. Pénz és jog

  • OSS (One-Stop Shop): egyszerűsített áfa-bevallási rendszer, amivel az EU-s e-kereskedelmi értékesítéseket egy helyen, egyetlen áfa-bevallásban tudod leadni
  • EU-n belül: nincs vám és az adózás is kezelhetőbb
  • Visszaküldés, elállás: a vevői bizalom sérülhet, ha nem jó a számlázás, az áfa vagy a visszaküldés

5. Termék és ajánlat

  • Induláshoz: könnyű, nem törékeny, magas margin-nal rendelkező és egyszerűen értelmezhető termék
  • Árszint: a külföldi ár nem csak a forint átváltásáról szól, alkalmazkodni kell a helyi versenytársak áraihoz
  • Árpszichológia: 9-es végződés (pl. 19,99 EUR), csomagjánlatok, árkategória jelzés (pl. „premium”)

6. Marketing

  • Google Ads és Meta lehetőségek felmérése
  • Helyi árumegosztó oldalak és marketplace-ek

Segítség a külföldi terjeszkedéshez

Úgy érzed kéne valami igazán jó stratégia, amivel megsokszorozhatod a forgalmadat? Akkor mindenképp írd fel a 2026-os terveid közé a nemzetközi terjeszkedést! 

Ha másoknak sikerült, neked miért ne menne? Miért korlátoznád be magad a magyar piacra, ha sokkal több vevőt is elérhetnél (és sokkal több bevételre tehetnél szert) külföldön? 

A február 25-ei Go Global Forum, az Ecommerce Expo exkluzív előeseménye pont azért jött létre, hogy a legfontosabb háttérinformációkat és tudást megkapd a nemzetközi kereskedelem témakörében. Nemcsak előadásokból ismerheted meg a legfőbb stratégiákat és trendeket, hanem a kiscsoportos, World Café beszélgetésekben személyesen is beszélgethetsz azokkal, akik már aktívan értékesítenek külföldön is. 

Ha még csak most vágnál bele, akkor olyan tanácsokat kapsz majd, amelyekkel elkerülheted azokat a kerülőutakat és vakvágányokat, amelyekbe mások már belefutottak, és csakis a bevált, jól működő stratégiákra tudsz majd fókuszálni, hogy előbb jöjjön a siker.

Ha pedig már meglépted a terjeszkedést, akkor hasznos tapasztalatcserékben lehet részed, melyekkel tovább skálázhatod a nemzetközi értékesítést. 

2 nap, ami a webshopod fejlesztéséről szól

Bár a Go Global Forum kifejezetten csak a nemzetközi kereskedelmet helyezi fókuszba, február 26-án a 10. Ecommerce Expo-n is rengeteg lehetőséged lesz ebben a témában elmélyülni. A programban, a kiállítói bázisban és a résztvevők között is találsz olyanokat, akik segítenek majd a külföldi terjeszkedésben neked. 

A február 4-ei a Marketplace Summit-on a jelenlévők részt vehettek egy alapozó workshopon, ahol megtudhatták, milyen stratégiával érdemes külföldi piacra lépni a piacterek segítségével.

Folytatásként pedig február 26-án az EcomExpo-n egy limitált létszámú workshopon ismerheted meg részletesen az egyes marketplace-ek sajátosságait.

Az Expo-n természetesen minden más fontos e-kereskedelmi témát is érintünk, így teljes egészében vizsgálhatod meg a webshopod, és a legfőbb kihívásaidra kaphatsz választ legyen az:

  • marketing
  • logisztika
  • AI és technológia
  • fejlesztés
  • termékbeszerzés
  • jog és könyvelés
  • fizetési módok és pénzügyek
  • menedzsment

A kombinált jeggyel ráadásul jobban megéri, hiszen 17%-kal olcsóbban jöhetsz el mindkét napra! 

Szánj két napot rá, hogy felkészíted webshopod arra, hogy 2026-ban a lehető legsikeresebb legyen. Várunk a jubileumi Expo-n, ahol minden tudást, eszközt, kedvezményes ajánlatot és kapcsolódási lehetőséget megkapsz. Ne maradj le azokról a lehetőségekről, amelyekkel a versenytársaid elé kerülhetszl!

Legfrissebb cikkek

Ne hagyd ki az év legfontosabb e-kereskedelmi rendezvényét!

Az Ecommerce Expo-n mindenki jelen van, aki számít a hazai online kereskedelem világában!