Ünnepeld velünk Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi rendezvényének 10. születésnapját!
2016 óta a hazai e-kereskedők fejlődéséért
2015-2016
10 évvel ezelőtt érződött, hogy van valami a levegőben, valami igazán történik a hazai e-kereskedelemben. Számos olyan szolgáltató és webáruház indult el, akik töretlenül, még ma is jelentős szerepet töltenek be a szektorban (pl.: Foxpost, Alza). Ebben az “e-kereskedelmi forradalomban” született meg az Ecommerce Expo gondolata is. Akkor még nem volt olyan nagyrendezvény, ami összehozta volna a teljes iparág legfontosabb szereplőit és legaktuálisabb tudását.
Alapítók

„Számomra az Ecommerce Expo mindig is a közösséget jelentette. Hittük, hogy Magyarországon is lehet sikeres vállalkozásokat építeni, és szerettük volna, ha van egy hely, ahol évente egyszer az e-kereskedelem szereplői személyesen is találkozhatnak, ahol megoszthatják egymással a tapasztalataikat, dilemmáikat és a legújabb lehetőségeket.”

“Az elmúlt 10 év egy fantasztikus utazás volt az Ecommerce Expo-val, hiszen platformot adott az egyik legfontosabb missziónkhoz, hogy segítsük a hazai e-kereskedelem szereplőit sikeressé válni, miközben hozzájárult, hogy még mélyebben megértsük a piacunk működését, trendjeit, a szereplők igényeit, miközben egy nagyszerű ökoszisztéma épült fel körülöttünk.”

"Leginkább büszkeséget, hogy egy szuper csapattal alkottunk valami maradandót, ami az elmúlt években emberek ezreinek adott tudást, inspirációt, kapcsolatokat és remélhetőleg számos szép élményt."

Főszervező

Marketing, Stratégia

Marketing, Program

Kiállítók, Program

Kiállítók, Rendezvény
2016-2026
Kéz a kézben járt a hazai e-kereskedelem és az Ecommerce Expo fejlődése az elmúlt 10 évben.
Néhány jelentős momentum az elmúlt 10 évünkből.
Az első Ecommerce Expo, mely 1500 résztvevől azonnal megtölti a Lurdy Házat.
A jelenlegi főszervező, Guba Vanda csatlakozik a csapathoz.
A jelenlegi főszervező, Guba Vanda csatlakozik a csapathoz.
Először készülnek videófelvételek az előadásokról, amit a nyitónapi jegyvásárlók ajándékba kaptak.
A pandémia miatt elmarad az esemény. Helyette érkezik az EcomExpo Black Friday és a Podcast.
Medupláztuk a kiállítói teret és a standok számát, hogy még több szolgáltatót ismerhessenek meg a résztvevők.
Megrendeztük az első Ecommerce Expo After Party-t az A38 hajón.
2200 fővel rekordot döntöttünk a résztvevői számban.
Megrendeztük a 0. Napot, ami az Ecommerce Expo előeseménye 300+ fővel.
Minden évben folyamatosan fejlődünk, újítunk, de a jubileumi esemény most még különlegesebb lesz! Mutatjuk, milyen izgalmas újdonságokkal készülünk erre a jeles eseményre.
Az Expo napján debütáló könyvünkben 10 olyan e-kereskedő történetét mutatjuk be, akik hatással voltak a magyar e-kereskedelmre, fontos szerepet játszanak az ökoszisztéma fejlődésében.
Jubileumunkat az EcomExpo napján a résztvevőkkel, előadókkal és kiállítókkal együtt ünnepeljük meg. Közös tortázással és koccintással készülünk.
Madar Norbert előadásában egy 10 éves e-kereskedelmi visszatekintővel nosztalgiázhatunk az elmúlt évekről és azok tanulságairól.
Ilyen talán még egyszer sem volt! Az Ecommerce Expo alapítói mind egyszerre lépnek színpadra.
Elhozzuk azokat, akik velünk ünneplik jubileumukat, akikkel együtt indultunk és fejlődünk 2016 óta.
Mit jelent valójában 10 év az életünkből? A szektor több szereplőjének gyermeke is velünk együtt tölti 10. születésnapját. Színpadra lépve mesélnek, ők mit látnak a szüleik sikeréből.
Örökzöld e-kereskedelmi olvasmány
Ez a könyv arról szól, hogy milyen döntéseket kellett meghozniuk a magyar e-kereskedelem úttörőinek, amikor mások még bizonytalanok voltak. Az e-kereskedelem ismert és kevésbé ismert arcait mutatja meg: vezetőket, akik elbuktak és újrakezdték, vállalkozókat, akik mertek másképp gondolkodni. Valós üzleti tapasztalatok, kulisszák mögötti történetek és tanulságok mindazoknak, akik érteni szeretnék, hogyan épül fel egy sikeres online vállalkozás.
Interjúalanyok az EcomExpo könyvben

Pelenka.hu

Játéknet.hu

IKEA

Libri

Euronics

Szafi Group

Barfshop

Vágyaim.hu

Shopbuilder (BioTechUSA)

Edigital
10 éves az Ecommerce Expo
Toplistás e-kereskedők, sikeres vállalkozók, milliárdos cégek vezetői, piacvezető szolgáltatók munkatársai, az esemény alapítói és szervezői mind együtt ünneplik az Ecommerce Expo 10. születésnapját egy felejthetetlen bulival.
A születésnapi ünneplésen való részvételt tartalmazza az Ecommerce Expo belépő!
Így látják a kiállítóink az Expo-t
Vannak olyan szolgáltatók, akik velünk együtt nőttek és már 10 éve töretlenül támogatják az Ecommerce Expo résztvevőit is.

A Shoprenter számára mindig is az egyik legfontosabb érték a tanulás és az edukálás volt, ezért nem is volt kérdés, hogy támogatunk egy olyan rendezvényt, ami ezt helyezi a középpontba, miközben kapcsolódhatunk a magyar e-kereskedelmi piac minden szereplőjéhez vagy éppenséggel azokhoz a külföldi szereplőkhöz, akik éppen most készülnek betörni a magyar piacra.

Ott lenni az Expo-n annyit jelent, mint belépni a szakma inspiráció központjában – ahol a legjobbaktól lehet tanulni és itt születnek a jövő kapcsolatai. Az Expo mindig több volt, mint megjelenés , ez az a rendezvény, ahol a szakmai közösség találkozik, a trendek formálódnak és a piac jövője körvonalazódik.

Az Ecommerce Expo a hazai e-kereskedelmi szektor kiemelt eseménye, ahol a SimplePay integrált fizetési megoldásait – az online fizetéstől a POS-terminálig – mutatja be. Célunk, hogy minden csatornán egységes, gyors és megbízható fizetési élményt nyújtsunk. A rendezvény kiváló alkalom számunkra, hogy találkozzunk partnereinkkel, bemutassuk újdonságainkat és közvetlen visszajelzéseket kapjunk.

A VirtualJog számára egyértelmű, hogy az Ecommerce Expo-n a helye, hiszen ez a legnagyobb hazai rendezvény a webáruházak és e-kereskedők számára. Itt mutathatjuk be, hogyan kínálunk jogi biztonságot és kényelmet naprakész dokumentumainkkal és ügyvédi támogatásunkkal. Az Expo kiváló alkalom a személyes találkozásra, visszajelzésekre és újdonságaink – például a VirtualJog mobilalkalmazás – bemutatására.

Az Ecommerce Expo az egyetlen olyan rendezvény, ahol szinte mindenki ott van, aki a magyar e-kereskedelemben számít. A piaci megítélésünk szempontjából kiemelten fontos, hogy itt élőben tudunk mind az ügyfeleinkkel, mind a partnereinkkel találkozni, és bemutatni az aktuális újdonságainkat.

Az EcomExpo számunkra nem csak egy szakmai találkozási pont, ahol évről-évre kapcsolatba léphetünk a legfontosabb hazai e-kereskedelmi szereplőivel. Az elmúlt években rengeteg értékes partnerkapcsolat, üzleti ötlet és szakmai inspiráció született itt, valódi értéket ad a jelenlétünk. A rendezvény fejlődése és közösségformáló ereje miatt számunkra magától értetődő, hogy minden évben visszatérünk.

Cégünk 2014-ben indult el a startupok izgalmas és kihívásokkal teli útján, friss piaci belépőként az Expo nyújtotta lehetőségekben láttuk a fejlődés kulcsát. Az esemény azóta is a hazai e-kereskedelem legnagyobb találkozóhelye, ahol a legtöbb kis- és középvállalkozó webshopot elérhetjük.
Az Ecommerce Expo-n mindenki jelen van, aki számít a hazai online kereskedelem világában!
Te ott leszel?