Nagy Sándor

ügyvezető, GRoby | elnök, SzEK

Pályafutását korán, 18 éves korában kezdte egy élelmiszer nagykereskedelemmel foglalkozó Holdingnál, majd 1992-ben került át a G-Roby-hoz, az akkor megnyíló budai élelmiszerdiszkont üzletvezetőjeként. Néhány év után a cég központjába került, ahol először a beszerzésekkel foglalkozott, majd visszatért eredeti programozói végzettségéhez, és a cégcsoport informatikai vezetését végezte, beleértve a működéshez szükséges programok elkészítését.

1999-ben a cégtulajdonos Gárdonyi Róberttel együtt megtervezték és Budapesten elsőként elindították a házhozszállítás szolgáltatást, majd 2000-ben megnyílt a saját szegmenségen ma is piacvezető G-Roby On-Line Shop (www.groby.hu). Most a cégcsoport egyik igazgatójaként feladata a folyamatos fejlődés informatikai hátterének biztosítása, valamint az on-line áruházat üzemeltető G’Roby Netshop Kft. vezetése.


Az előadása

Tényleg lekéstük vagy a java még csak most jön? Meddig tart még az e-kereskedelmi piac szárnyalása?

12:30 – 13:00Webáruház indítás & Esettanulmányok terem